A mostani időszak felettébb próbára tesz. Nem köntörfalazok és mondom, hogy ez meg az történt, igen, a blog és nagyon sok minden más is háttérbe szorult és elhanyagolódott. Így a családi élet valamilyen szinten, az egészségem és a közérzetem is. A tavaly év vége volt a legnehezebb, és a legmélyebb pont az volt, mikor végre beismertem, hogy problémám van. Magamnak és M-nek is. Igen, hagytam, hogy lehúzzon az örvény egy kicsit, a szorongás kitolta szokásos helyéről az optimizmust. Újra elkezdtem hát olvasni Mel Robbins könyvét. Ebben lehet megtanulni, hogyan lehet leghatásosabban használni azt a bizonyos 5 másodperces szabályt. Mert hogy mi is a gond... szokásom (!), hogy elveszettnek, tanácstalannak, tehetetlennek, alkalatlannak és hasonlónak érezzem magam. Ezért, mielőtt elkezdem, feladom a dolgokat.

A legfurcsább dolog ebben, vagyis inkább a legfurcsább, frissen realizált tény, hogy ez az időszak pontosan egyidőben kezdődött azzal, amikor elkezdtünk spórolni. Hm, a stressz - gondolhatná, aki nem ismer. És a válasz helyes is, meg nem is. Stressz, amit a testemet érte, fizikai, kémiai szinten. Hogy mi történt? A spórolás miatt nagyon visszavettünk a vásárlásra szánt pénzből, így a legolcsóbb, konvencionális dolgok kerültek a kosárba. Rólam tudni kell, hogy rettenetesen hormonális vagyok, és a bio-cuccok elhagyásával a hormonnal illetve egyéb szerekkel kezelt zöldségek-gyümölcsök és egyéb élelmiszerek piszoknagy hatással voltak rám, a legkevésbé sem jó értelemben.  

Nem vagyok jól.

De leszek!

Visszamentem egyik kedves ismerősömhöz, aki itt, Dublinban táplálkozási szakértő, funkcionális medicinával, táplálkozás-beállítással foglalkozik. (Erről még fogtok hallani!) Az ő segítségével, és egy, Posta Renáta által összeállított paleo-étrenddel vágok neki az útnak. Személyre szabott étrend-kiegészítés, friss, helyi beszerzésű, szezonális alapanyagok, 70%-ban zöldség-alapú étkezés. 

10 hét, amíg költözünk haza Írországből Magyarországra, lesz mit tenni az elkövetkező két hónapban.

A blog első posztjában ígért struktúra nagyjából meglesz, bevált praktitkák és minden új, amit ebből az életmódból tapasztalok, meg fog jelenni ezeken az oldalakon. 

Nagyon lelkes voltam, mikor januárban megírtam az első bejegyzést, majd a másodikat. Onnan az utam lefele vitt. Most a völgyből pislogok fel a hegyre, ami előttem magasodik, és bár tudom, hogy az út felfelé nem egyszerű, alig várom, hogy az oromról körbepillanthassak és kiválasszam a következő célpontot!